Iványosi-Szabó Tibor

KECSKEMÉT A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARCBAN

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR
KECSKEMÉT A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARCBAN

 

Úgy tűnik, hogy mind szélesebb társadalmi csoportok érdeklődnek múltunk, történelmünk fontosabb eseményei és folyamatai iránt. Az kétségtelen, hogy függetlenségi harcaink többsége mára a legtöbb honfitársunkban rögzült, főleg az iskolai oktatás nyomán. Ez több generációt átfogó, rendkívül széleskörű és tudatos munka eredménye. Szinte alig hihető, hogy a háromszáz évvel ezelőtt vívott és leghosszabb ideig tartó szabadságharcunk szereplőit és fontosabb eseményeit közel másfél évszázadon át a magyarság többsége nem, vagy csak alig ismerte. Csak a maga számára példát kereső reformkor és belőle sarjadó függetlenségi törekvések irányították rá igazán a történettudomány és a közvélemény figyelmét. Ezt követően a több évtizedes intenzív kutatások eredményeként a szabadságharc szereplői rendkívül népszerűek lettek, és ma már egyértelmű számunkra, hogy II. Rákóczi Ferenc, a „nagyságos fejedelem” a magyar történelemnek nemcsak egyik legkiemelkedőbb, hanem egyik legrokonszenvesebb alakja is, aki a hazaszeretet, az áldozatkészség és a politikai következetesség olyan példáját mutatta fel, amelyhez hasonló az egyetemes történelemben is alig található. A szabadságharc rendkívüli katonai és politikai sikerei, majd a sokszor érthetetlen, később végzetessé váló fegyelmezetlenségek és kudarcok sok regény és film témája lettek. Teljességgel érthető, hogy ezen alkotások révén a sikeres hadvezérek és a hírhedté vált árulók kerültek központba, váltak közismertté. Ezek az alkotások a hátországról vagy semmit, vagy csak elnagyolt képet villantanak fel. Pedig még egy csupán néhány hetet átfogó katonai-politikai mozgalom sem képzelhető el megfelelő gazdasági és társadalmi támasz nélkül. Egy nyolc éven át folyó, az ország egészére, vagy annak nagyobb részére kiterjedő fegyveres harc a széles néptömegek személyes, gazdasági és politikai támogatása nélkül egyenesen elképzelhetetlen. Ma már a kutatások eredményeként tisztán látjuk, hogy a szabadságharc sikerei valójában rájuk épültek, és kimerültségük, mellőzésük eredményezte annak hanyatlását.
——Ez a rövid feldolgozás azt kívánja érzékeltetni, miként élték meg a nemesi nemzeten kívül rekedt tömegek ezt a közel egy évtizedet. Tovább szűkítve a kört, az az elsődleges célja, hogy felvázolja: az ország kellős közepén lévő Kecskemét és annak lakossága – akarva, akaratlanul – miként segítette, szenvedte, szolgálta ezt a szélesebb körben kellően máig sem ismert, és fontosságát kellően máig meg nem értett függetlenségi harcunkat.
——A jobb megértés érdekében megkerülhetetlen, hogy felelevenítsük ennek a több szakaszból álló küzdelemnek a legfontosabb okait, hogy felidézzük azokat a katonai, politikai és társadalmi folyamatokat, amelyek az ország csaknem valamennyi társadalmi csoportját és nemzetiségét ismételten tettekre sarkalták.
——Buda visszafoglalása óta a szabadságharc kibontakozásáig alig több mint másfél évtized telt el. Magyarország és lakossága sokoldalúan és erején felül vállalt részt a három kontinensre terpeszkedő oszmán világbirodalom katonai egységeinek kiűzéséből. Kecskemét és lakossága valójában már 1683-tól alig felmérhető áldozatokat vállalt az 1699-ben, Karlócán lezárt háborúból. Néhány adat kellően érzékelteti ennek mértékét. E másfél évtized alatt a cívis város lakosságának állatállománya és megadóztatható ingósága, marhaszáma 1679-ben még 29 190 volt, és ez 1695-re 9211-re csökkent, tehát egykori értékeinek csupán harmadát tudta megmenteni. Hornyik János feltárása alapján tudjuk, hogy csak a nyolcvanas években a város több mint 200 ezer forint értékben segítette a törökellenes háborút. Ennek tényleges értékét két adattal kell érzékeltetnünk. A hódoltság utolsó keserves éveiben a város különféle évenként fizetett terhei 10 300 forintot képeztek. Még érzékletesebb a következő adat: a város legjobban fizetett alkalmazottjának, a főjegyzőnek az egész évi bére 50 forint volt!
——Sokatmondó tény, hogy a szabadságharc legismertebb kiáltványában az ország lakosságát ez idő alatt ért anyagi terhekről csak röviden esik szó. A csaknem szállóigévé vált kezdő sor merőben másra utal: „Recrudescunt inclitae gentis Hungariae vulnera…”. Valójában a nemesi nemzet ismételten feltépett sebei elsődlegesen politikai jellegűek voltak, és csak másodlagosan anyagiak. A bécsi udvar abszolutisztikus tervei teljesen figyelmen kívül hagyták a magyar nemesség sok évszázados hagyományait, érdekeit. Az országgyűlést évtizedeken át nem hívták össze, a közigazgatásban és a jogszolgáltatásban a magyar törvényeket, a magyar nemességet figyelmen kívül hagyták, megszervezték a Neoacquistica commissio-t, és működtetése révén az ország földbirtokainak jelentős hányadát idegeneknek juttatták, a közhivatalokba, országos méltóságokra idegeneket, vagy a bécsi udvarhoz feltétlenül hű személyeket neveztek ki.
——Nem a véletlen műve volt az, hogy 1697-ben a Hegyalján élő parasztság anyagi terhei, sérelmei hidegen hagyták a nemességet, és szenvtelenül vették tudomásul a felkelés kíméletlen felszámolását, megtorlását. Jól tudjuk, hogy 1703 tavaszán Rákóczit ugyancsak egy paraszti felkelés küldöttei hívták haza, és a környékbeli nemesség riadalma csak akkor enyhült, amikor a nemesi insurrectio élére állt Károlyi Sándor Dolhánál szétverte a felkelők egységeit. A nemesség érdeklődését hónapokkal később csak a kurucok országos méretű katonai sikerei keltették fel, amelytől eleinte rettegett, később pedig már joggal remélhette, hogy ennek támogatásával a szorult helyzetbe került uralkodóval szemben kedvezőbb alkupozíciót építhet ki.
——Az ekkor még csak öt-hatezer lakosú Kecskeméten csupán tucatnyi nemesi család élt. Ezek többsége is csak néhány évtizeddel korábban vásárolta meg az egyik kuruc generálistól az armálist. A lakosság jogilag ugyan jobbágy volt, de az előző évszázadokban megszerzett egész sereg kiváltságának birtokában a mezőváros magisztrátusa csaknem szabad paraszti létet tudott számukra biztosítani. Mivel a török kiűzése után a helyi nemesek – a korábbi évszázados gyakorlattal szemben – egyre kihívóbban akarták érvényesíteni kiváltságaikat, a lakosság körében ellenszenv támadt velük szemben. Mindezt fokozta, hogy a város legnagyobb főura, Koháry István is szokatlan és a közösség korábbi jogait sértő döntéseket hozott. A magisztrátus fölé kívánta helyezni megbízottját, Dull Mihályt, korlátozva annak hagyományos jogszolgáltatását, és működtetni kezdte az úriszékét. A város régóta gyakorolt pallosjogát magának követelte. Azon a címen, hogy a város jogilag jobbágy közössége földtulajdonnal nem rendelkezhet, a nagy áldozatok árán megvásárolt Szentlőrinc és Pusztaszer pusztáktól, legelőktől azt megfosztották. Az előbbit Koháry István, az utóbbit több más nemesi család kapta meg ajándékul.
——Tehát a török kiűzése után Kecskemét autonómiáját, korábban megszerzett jogait elsődlegesen a magyar nemesség sértette meg több tekintetben is. Mégis a mezőváros és annak magisztrátusa az új hatalmi viszonyokat tudomásul véve újabb súlyos anyagi áldozatok árán, sok-sok ajándék és kérelem révén újból elérte legtöbb célját. Megegyezett a váci püspökséggel az egyházi tized bérleti összegéről, tartósan megszerezte közel húsz környékbeli pusztának a bérleti jogát, és elérte, hogy földesurai hosszabb távra rögzítették a pénzbeli szolgáltatások és a kötelező ajándékok összegét, és tudomásul vették a közösség régi jogainak többségét. Közel egy évtizedes küzdelem eredményeként a város és polgárai joggal remélhették, hogy az új század beköszöntével a háborúkkal, járványokkal és természeti csapásokkal teli keserves XVII. századot végre maguk mögött hagyhatják. Joggal reménykedtek abban, hogy a következő évtizedekben begyógyítják a régi sebeket, szorgos munkájuk és vállalkozó kedvük révén méneseik, gulyáik és juhnyájaik számát ismét megnövelhetik, gabona- és szőlőtermesztésük zavartalanabb lesz, iparuk és kereskedelmük révén pedig újból a térség gazdasági központjává válhatnak.
——Visszatérő jelenség, hogy függetlenségi harcainkkal való együttérzésünk miatt súlyosan elmarasztaljuk azokat, akik egyéni vagy csoportérdekeiket nem áldozták fel fenntartás nélkül a valóban nagy és magasztos célok érdekében. Különösen kísért ez a Rákóczi-szabadságharc esetében, hisz mindenki tudja, hogy a fejedelem valóban ritka emberi nagyságról téve bizonyságot, egyéni érdekeit, vagyonát és családi kötelékeit egyaránt feláldozta a szabadságharc érdekében. Alig érthetően mind a kortársak, mind pedig az utókor szertelen igényekkel lépett fel az alföldi cívis városokkal szemben. Azt viszont kevesen elemezték, hogy a kuruc mozgalom programja, célkitűzése miként érintette az árutermelő parasztságot és a mezővárosi iparosokat.
——Célszerű alaposabban szemügyre venni, hogyan fogadták az esküdtek és a tanács az ország keleti részén zászlót bontó újabb kuruc mozgalmat. Az első hónapokban még jelentős antifeudális törekvéseket is hordozó tömegmozgalom nem lehetett idegen egy olyan mezőváros lakossága számára, amely a nemesi vármegye visszatérte után mind több oldalról érezte a rendi-feudális törekvések újjáéledését, és kénytelen volt elszenvedni korábbi önállóságának ismételt csorbítását. Ugyanakkor nem árt tudatosítani, hogy az alföldi mezővárosok és falvak állattenyésztésének legfőbb piaca a német és az olasz városok voltak. Termékeik értékesítéséhez anyagi biztonságra és tartós békére volt szükségük. Ráadásul a lakosságon belül sokan emlékeztek még Thököly hívatlan kurucainak duhaj vendégeskedéseire, parancsnokaik kíméletlen zsarolásaira. Az utolsó békésebb évek még a sebek begyógyítására, a szertelen veszteségek részleges pótlásaira is alig voltak elegendők. Éppen ezért – minden bizonnyal – az esküdtek és a magisztrátus tagjai nem nagy lelkesedéssel fogadták az újabb fegyveres akciók hírét. Évszázadokon át oly sokszor megtapasztalták, hogy főurak és katonák, állami tisztviselők és rablók, tatárok és kurucok megjelenése számukra minden formában veszélyt, sőt anyagi áldozatot, olykor pedig egyenesen romlást jelent. Ezek egymás elleni kijátszása, a parancsnokok megvesztegetése, az újabb és újabb terhek vállalása, elszenvedése során elszállt minden illúziójuk. Megtanulták a tények és az erőviszonyok kötelező és alapos vizsgálatát, a szükséges következtetések levonását. Jól tudták, hogy minden tévedés előre nem látott károkkal, sőt katasztrófával fenyegeti a lakosságot és magukat a város vezetőit is.
——Még egy további nagyon fontos tényező aggasztotta a magisztrátust. A város évszázadok óta maga gondoskodott biztonságáról. Ezen a sík vidéken egy komolyabb erődítmény hiányában számottevő katonai támadást nem lehetett kivédeni. Ugyanakkor a fegyveres harcok kibontakozásakor Budán és Szegeden, a várostól nem egészen száz kilométer távolságban igen jelentős német katonai egységek táboroztak, és stratégiai fontosságú helyüket mindvégig megtartották. Még nagyobb veszélyt jelentett az ország déli részére és a Tiszántúlra betelepülő, katonai szervezetüket és kiváltságaikat féltékenyen őrző rácok közelsége, akik nemcsak kegyetlenségükről voltak közismertek, hanem arról is, hogy mindenkor követték a bécsi udvar utasításait. Ilyen katonai viszonyok között jelentek meg vidékünkön a kurucok, akik 1703 szeptemberében foglalták el Szolnokot, így ők építették ki Kecskeméthez legközelebb eső támaszpontjukat.
——Éppen ezért a felkelés első néhány hónapjában egy nagyon ellentmondásos helyzet alakult ki az erősen tagolt társadalmú mezővárosban. A felkelők nagyon is jelen voltak, de nem tudták elhárítani a nemesi vármegye követeléseit, még kevésbé tudtak érdemi védelmet nyújtani a németek és a rácok támadásaival szemben. Hamarosan tapasztalniuk kellett, hogy a felkelők katonai-politikai vezetői a rövidlátó rendi politika következtében a városokat megfosztották politikai súlyuktól, és a sokszor bántóan önző nemesi érdekeik egyszerű kiszolgálójává süllyesztették le egyik legfontosabb anyagi és társadalmi támaszukat.
——Ilyen körülmények között úgy látták, csak az nyújthat menedéket, ha a mindkét oldalról jövő követeléseket teljesítik. Bár a kuruc felkelés híre már megérkezett, júniusban a kecskeméti magisztrátus még pontosan fizette a vármegye felszólítására a porciópénzt, és Szolnok erősítésére 35 szekeret állított ki háromheti szolgálatra. A következő hónapban jónak látta, hogy a budai adminisztrátornak ajándékként két egyforma szőrű csikót küldjön ajándékba, és a Német Lovagrend direktorának jó szándékát 12 tehén révén biztosítsa. Július végén 61 lovas kiállítását követelte a várostól a nemesi vármegye, de később ettől elállt, félve attól, hogy ők a kurucok mellé fognak állni.
——A kuruc csapatok első sikereit sem a német katonai parancsnokok, sem pedig a megyei vezetés nem vette igazán komolyan még augusztus első felében sem. Néhány héttel később viszont a budai kormányzótanács összerettent, és „Kecskemét város bírájának és tanácsának karóba vonatás büntetése alatt” szoros kötelességévé tette, hogy hetenként egy-két alkalommal szerezzen és küldjön megbízható hírt a kuruc csapatok mozgásáról. A magisztrátus még így is csak szeptember 16-án hozta meg első fontosabb intézkedését a fokozottabb közbiztonság megteremtése végett, amikor elrendelte, hogy a városnak mind külső, mind pedig a középső árkait megerősítsék, a toronyban két ember állandó ügyeletet tartson, és a város kapuinak őrzésére minden tized hetenként négy-négy embert adjon. A kapusoknak folyamatos bért biztosítottak, és idegent csak a tanács jóváhagyásával engedhettek be.


A hosszúra nyúló szabadságharc egyes szakaszain belül érthetően eltérően alakult a kecskemétiek rokonszenve és áldozatvállalása.
——Rákóczi zászlóbontásának hírét itt is sokan lelkesedve fogadták. Magán jellegű feljegyzések sajnos nem maradtak ránk, de a nagyon szűkszavú hivatalos iratok alapján is felidézhető az a várakozással teli hangulat, az a kedvező fogadtatás, amely az első hírek hallatán itt kialakult. Szolnok elfoglalása után néhány héttel, szeptember 27-én Túrzó János „szöllőjének felét és az hozzá tartozó gyöpnek is felét” eladta örökösen Kincses Jánosnak egy paripa lóért, hogy magát felszerelhesse. Másnap Nagy György mezei kertjét adta el örökösen Sárközi Istvánnak „egy paripáért s katonához illendő egész fegyverért”, hogy a felkelőkhöz csatlakozhasson. Varga Márton és Tamási Pál készek voltak magukra vállalni, hogy a lopással vádolt Nagy András helyett az általa okozott kárt kiegyenlítsék, hogy ő a táborba mehessen. Célszerű ezzel kapcsolatosan Hornyik János munkájából egy hosszabb részt idézni: Az „egykori jegyzőkönyv tele van bejegyzésével a szolgalegények gazdájukkali számoskodásának, kik bérükből felvett illetményüket, vagy eladott marhájuk árát beíratják, nehogy az iránt valaha rokonaik az illetők ellen követelést intézhessenek, mit ők felszerelésre fordítván 'katonaságra mentek'; a város cselédei közül a 'Hajdúságra ment kanásznak' fizette ki a kiszolgált fél évre természetbeni juttatását és 'Seres Gergely nevű város gulyásával, ki kurucságra ment' számot vetvén két hónap helyán esztendeigh való bérén attam 19 tall[ért], 5 gar[ast], 12 den[árt]”.
——Ezek alapján nyilvánvaló, hogy többségükben cselédek és pásztorok láttak lehetőséget a fegyveres felkelésben, de az is kétségtelen hogy a birtokos gazdák közül is többen lóra szálltak. Ezek az idézetek viszont csak néhány esetet rögzítenek. A valóságban sokkal többen ültek lóra. 1704. február 22-én a magisztrátus egy összeírással kívánta feltárni, addig hányan és honnan mentek a felkelőkhöz. A 18 tized összeírásából sajnos csak öt maradt ránk, de ennek alapján több hasznos következtetést is le lehet vonni.
——Ezek kétségtelenné teszik, hogy a szabadságharc első hónapjaiban legalább másfélszáz kecskeméti férfi állt önként hosszabb-rövidebb időre a kurucok közé. Ennek súlyát akkor tudjuk igazán érzékelni, ha figyelembe vesszük, hogy a városban a felnőtt férfiak száma ekkor nem egészen 1200 volt, és alig több mint 900 fő volt fegyverfogásra alkalmas. Feltétlenül ki kell emelni, hogy az önkéntesek kétharmada a város gazdái és azok hozzátartozói közül került ki, és mindössze a harmadát alkották a zsellérek és a cselédek.
——Tehát ennek alapján egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy a jogos fenntartások ellenére a szabadságharc első hónapjaiban ennek – és minden bizonnyal a többi – mezővárosnak a polgárai, cívisei sem mutattak elutasító magatartást a felkeléssel szemben, sőt viszonylag széles körű rokonszenvről szólhatunk. Az is nyilvánvaló, hogy Kecskeméten nem volt olyan hűvös a kuruc katonaság fogadtatása mint Debrecenben.
——Az első viszonylag felhőtlennek tűnő hónapok emelkedett hangulata azonban fokozatosan alábbhagyott, mivel ismét visszatért az a kaotikus állapot, amelytől alig néhány éve szabadult meg ez a térség. Egyszerre zúdult rájuk több irányból olyan követelés, amelyek közül egynek a teljesítése is olykor lehetetlennek tűnt. Pestről a vármegye képviselői, Szegedről báró Globicz tábornok küldte csaknem egy időben pénz- és természetbeni követeléseit. Csaknem egy napon kapták kézbe II. Rákóczi Ferenc Pest megye lakosságához intézett nyílt levelét: „Nemös Pest Pilis és Solt Unitált Vármögyéknek minden rendű lakosit ezen Pátensünk által intyük, sőt hazafiságukra s Nömösi Szabadságoknak szeretetére kényszerítjük is […] harmad napok alatt […]. Táborunkban maghát bejelentse s mutassa […]”.
——Ezt a politikai felszólítást hamarosan követték a fejedelem kapitányainak konkrét követelései, amelyek semmivel sem voltak kíméletesebbek, mint a császáriaké. Szolnok elfoglalása után három nappal, szeptember 24-én 40 szekér szénát, 1000 kenyeret, 8 vágómarhát és 100 köböl abrakot rendeltek sürgősen a kecskeméti magisztrátustól. Október elején pedig Rákóczi 600 köpeny készítését követelte a várostól. A kuruc csapatokkal, azok ellátásával ettől kezdve csaknem nyolc éven át számolnia kellett a lakosságnak. Tehát kétségtelen, ha nem is önkéntes felajánlásokkal, de ténylegesen katonákkal, pénzzel és terményekkel hathatósan támogatta Kecskemét a kuruc mozgalmat az első hónapoktól kezdve.
——A szabadságharc egész időszaka alatt Kecskemét számára a legnagyobb veszélyforrást a rácok jelentették. A császári hadsereg vezetői már az előző évtizedben is a fékezhetetlen és gyakorta kegyetlen rác katonákkal fenyegették meg azokat a falvakat, amelyek késtek valamely követelésük teljesítésével. Bár jól ismerték e csapatoknak a fegyvertelen polgári lakossággal szembeni kegyetlen eljárását, a hátország demoralizálása és gazdasági gyengítése végett Bécs csaknem szabad kezet biztosított számukra. De nemcsak a Duna–Tisza közén, hanem a Tiszántúlon, majd a későbbi években a Dunántúlon is sokszorosan bizonyították, hogy nem rémhíreket terjesztenek róluk. A kurucok az első összecsapások során sem jártak sikerrel a jól szervezett rác csapatokkal szemben: szeptember 15-én Csongrád mellett szenvedtek vereséget, majd Kiskunhalasnál október 3-án Kyba csapatával szemben maradtak alul, bár ekkor maga a rác vezér is elesett. E kudarcok hatására a rác csapatok végigrabolták az Alföld középső részét. Október elején Kecskemét pusztáiról három ménest hajtottak el. November 4-én Mezőtúrt dúlták fel. November 14-én a császáriaktól segítséget kérő kecskeméti főbírót, Magó Mihályt rabolták ki. December elején Izsák nagy részét pusztították el. Ezekben a hónapokban 8000 szarvasmarhát hajtottak el a környékről, melyek között 4000 a kecskeméti gazdáké volt.
——A rácok pusztításai, hajmeresztő, tömeges vérengzései már ekkor közismertek voltak. A velük együtt harcoló császári tisztek is elborzadtak kegyetlenségeik láttán. Löffelholz, aradi német várparancsnok úgy vélekedett, hogy egy halálra ítélt ember számára elég büntetés lenne egy rác sereget vezetni. Az öreg Huyn tábornok pedig úgy nyilatkozott – néhány évvel később – a rácok pécsi vérengzéseiről, hogy „fél évszázados katonáskodásának ideje közben sokat tapasztalt, de hasonló iszonyatosságokat nem.” [A majd háromszáz évvel későbbi tömegmészárlásaik után…]
——E térség lakóinak kérésére Rákóczi Károlyi Sándort, a jászkun hadak főparancsnokát küldte ide. November 6-án a tábornokhoz a panaszok özöne futott be –csapatainak fosztogatásai miatt. Ezeket kivizsgálni és megtorolni már nem volt ideje, mert csapatával Léva térségébe kellett sietnie.
——Ennek a vidéknek a civil lakossága a kurucok, a labancok és a rácok hármas szorításában vergődött. A magisztrátus ebből a helyzetből anyagi lehetőségeinek kihasználásával kereste a kiutat. Ajándékokkal kereste a nemesi vármegye vezetőit. A szegedi császári tábornokot azzal próbálták megnyerni, hogy teljesítették szertelen követelését: megküldték számára a 2000 rénes forintot, 1938 osztrák mérő gabonát, és 1061 mérő abrakot. Még a rácok parancsnokát is igyekeztek jobb belátásra bírni: Monaszterly rác generálisnak egy szép paripával és öt akó borral kedveskedtek. A biztonság kedvéért Kovács István főjegyzőt pedig Bécsbe küldték Szavoyai Eugén herceghez, hogy fékezze meg a rác hadakat. Ígéretekben nem volt hiány, de a sérelmek száma továbbra sem csökkent.
——Természetesen a kuruc tábornokokat sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Október közepén Bercsényi Miklósnak küldtek 100 aranyat. A hónap végén Károlyi Sándornak ajándékoztak 200 tallért, és magának a fejedelemnek négy parádés lovat küldtek ajándékba, amelyeket 150 talléron vásároltak. Vay Ádám udvari kapitány mégis a tokaji táborba rendelte Kecskemét három vezető emberét, mivel a császári tisztekkel kapcsolatot kerestek. A fejdelem előbb vasra akarta őket veretni, de végül is fogadkozásaikra megengesztelődött a várossal szemben. Kevésbé volt szerencsés a kecskeméti és nagykőrösi jegyző, akiket bécsi útjuk miatt vasra veretett, és másfél hónapig fogságban tartott. Csak tetemes ajándékkal tudta őket a város kiszabadítani: az udvari kapitánynak 30 aranyt juttattak, mivel pedig ez nem volt eredményes, Kőrössel együtt további 50 arannyal toldották meg, és így váltották ki jegyzőiket a rabságukból.
——E néhány tény felvázolása jól érzékelteti, hogy mit várhattak a hadviselő felektől falvak és a mezővárosok. De nemcsak a veszélyek és a várható áldozatok mértéke vált egyre kétségtelenebbé. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a megszerveződő kuruc katonai vezetés sorai között szinte kivétel nélkül csak nemeseket tűr meg. Még a politikai és gazdasági irányítók között sem számítottak polgári vagy jobbágyi származású személyekre. Keserves lett a tapasztalat: a kuruc vezetés csak az anyagi terhek viselését és az újabb katonák kiállítását várta el a városok és falvak lakosaitól. Azokkal szemben viszont, akik a hadvezetés céljaitól eltérően próbálták magukat és értékeiket megvédeni, rendkívül keményen jártak el.
——Nem árt tudatosítanunk, hogy mindezt nem valamiféle személyes bosszú és nem társadalmi ellentét eredményezte. A kuruc hadsereg a korabeli hadviselésben megszokott szinttől nagyon távol állt. A független magyar állam Mohács után gyakorlatilag megszűnt, az állam- és a hadszervezet gyorsan leépült. Miközben Európa-szerte az állandó, jól képzett és jól felszerelt hadseregek biztosították az egyes országok függetlenségét, a Mátyás korában Európa-szerte híressé vált magyar hadvezetés és hadsereg ekkora csak az emlékekben élt. Már a török elleni harcok során Zrínyi Miklós felhívta munkáiban a figyelmet arra, hogy tisztjeink, hadvezetőink képzése régóta hiányzik. A hősiesen küzdő végvári katonaság felkészültsége és szervezettsége is rendkívül gyenge volt. Központi hatalom híján az országon belül nem képződött olyan pénzügyi-anyagi tartalék, amely egy állandó hadsereg ellátását biztosította volna.
——Ezt a szabadságharcot is a paraszti elkeseredésből táplálkozó vakmerőség, nem pedig egy körültekintő külső-belső építkezés hívta életre. Ezért a nemesekkel kiegészülő felkelők mindvégig óriási hátrányban voltak a jól szervezett császári hadsereggel szemben. Még a kuruc tábornokok többségének a felkészültsége is erősen hiányos volt. A nemesség soraiból kikerülő tisztek nagyobb része is csak minimális hadi tapasztalattal rendelkezett, fegyelmezetlenségük pedig közismert volt. A gyakorta alkalomszerűen verbuvált hadak felszerelésükhöz, ellátásukhoz szükséges pénzt és termékeket a helybeli civil lakosságtól szerezték be, gyakorta rabolták össze. Az önkéntesek áldozatvállalása és őszinte lelkesedése sorra zátonyra futott a táborokban talált felszereltség hiányosságain, az ellátás szervezetlenségén és az ezekből fakadó fegyelmezetlenség állandósulása miatt. Bár Rákóczi több erőfeszítést tett ezek felszámolása érdekében, próbálkozásai nem tudták pótolni az elégséges pénzügyi hátteret, a korszerű fegyvereket, a jól képzett, fegyelmezett tiszteket és katonákat. A kuruc hadseregen belül a személyi bátorság, a végvári harcokból átmentett taktikai bravúrok, egy-egy főtiszt leleményessége az első években a váratlan katonai sikerek sorát eredményezték. Amint azonban döntő csatákra került sor, a császári haderő számbeli fölénye, igényesebb felszereltsége, magasabb szintű képzettsége és kétségtelenül sokkal nagyobb fegyelmezettsége diadalmaskodott. Ennek lett a következménye, hogy a szabadságharc második felében a kurucok egyetlen jelentős csatát sem tudtak megnyerni.
——Ezért a következő két évben a kuruc hadsereg lendülete megtört. A hadszíntér is számottevően megváltozott. 1704–1705-ben a hadvezetés célja a Dunántúl birtokba vétele, a császári haderő Szegedről történő kiűzése és a rácok békés vagy erőszakos leszerelése volt. Ezen célokhoz csak a Duna–Tisza közén át vezetett az út. Kecskemét, a környező mezővárosok és falvak szerepe, súlya ezekben az években gyorsan felértékelődött. Eleinte jelentkeztek is a sikerek. 1704 januárjában a Dunaföldvárnál átkelő kuruc csapatok nemcsak megverték Kreutz tábornok seregét, hanem őt magát is foglyul ejtették. Kecskemét újabb 600 fős sereget küldött a kurucok táborába. Ennek társadalmi összetétele viszont már gyökeresen eltért az előzőtől. Nemcsak a gazdák, hanem a zsellérek közül is sokkal kevesebben vettek ebben részt. Kétharmad részét cselédek alkották. Ennek oka részben a rácoktól való félelem, részben pedig a termelőmunka végzése volt. Ezek kötötték a gazdákat és családtagjaikat a városhoz. Aligha tagadható, hogy a kuruc katonáktól elszenvedett sérelmek is lohasztották a korábbi lelkesedést. Amikor Károlyi serege néhány hónappal később a Dunántúlon vereséget szenvedett, szétzüllött hadát a Duna–Tisza közének, főként Kecskemétnek kellett eltartani. Közben városunkat egy újabb 600 fős sereg kiállítására kötelezték, de – a rácok fenyegetésével érvelve – a fejedelmet rá tudták venni arra, hogy ettől 15 600 ezüst forint lefizetése és 30 dragonyos lovas kiállítása után eltekintsen.

› › ›

 


 első oldal | előrébb    1     | hátrébb | kezdőlap
 
BKMÖL ©  2010-2012