Sóber Péter

A CIGÁNYSÁG HELYZETE A KECSKEMÉTI JÁRÁSBAN AZ 1957. ÉVI FELMÉRÉS ALAPJÁN

SÓBER PÉTER
A CIGÁNYSÁG HELYZETE A KECSKEMÉTI JÁRÁSBAN AZ 1957. ÉVI FELMÉRÉS ALAPJÁN

 
Bevezetés és előzmények

A második világháborút követően kialakult kommunista rendszer ideológusai szerint az 1950-es évek közepére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az évek múlásával a cigányság alig profitált abból, hogy Magyarországon egy egyenlőségre-egyenlősítésre épülő társadalmi modell került kialakításra. A cigányok kimaradtak a földosztásból(1), a többségi társadalom továbbra is negatív érzülettel viseltetett velük szemben. 1955-re egyértelművé vált a pártapparátus számára is, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy ez a helyzet érdemben változzon. Az MDP, majd az MSZMP vezetése és az apparátusban dolgozó szakemberek már 1955-ben napirendre tűzték a cigány lakosság helyzetének felmérését. Az 1956-os események miatt erre végül csak 1957 nyarán került sor. Ekkor a Munkaügyi Minisztérium két munkatársa, Bán Géza és Pogány György küldte el a tanácsoknak az általuk kidolgozott kérdőívet(2), amelyben egy komplett szociológiai felméréshez gyűjtött adatokat a minisztérium, hogy aztán ezek feldolgozásával javítani tudjanak a romák életminőségén. A nyomtatvány öt nagyobb kérdéscsoportot tartalmazott, amelyek további kérdéseket tartalmaztak. Az első nagyobb témacsoport a cigányság arányára kérdezett az össznépességen belül, a második kérdéskör a társadalmi helyzetükre volt kíváncsi, a harmadik a gazdasági helyzetüket és foglalkoztatási viszonyaikat akarta feltárni, a negyedik egészségügyi, kulturális helyzetüket és lakáskörülményeiket firtatta, míg az ötödik arra helyezte a hangsúlyt, hogy a tanács mit tett, illetve mit kívánt tenni a cigányság helyzetének megjavítása érdekében, valamint a helyi tanácsok milyen intézkedéseket várnak a központi szervektől.
——Írásomban a kecskeméti járásban elő cigányság helyzetét mutatom be az 1957-es felmérés adatai alapján.


A kecskeméti járás viszonyai

A helyi tanácsok által feljegyzett válaszokat a járási, és a városi apparátusok összesítették, majd jelentésüket a megyei tanácshoz továbbították, amely összefoglaló jelentést készített a megyei viszonyokról.(3)
——A Kecskeméti Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentése szerint a kecskeméti járásban(4) élő cigányság létszáma 880 fő volt, de csak 130-can vallották magukat cigánynak. A járás összlétszáma 96 ezer 290 főt tett ki. A cigányok számaránya településenként eltérően alakult, valahol csökkenő, valahol viszont növekvő tendenciát mutatott. Bugacon például számottevően nőtt a cigány lakosság száma, 1930-ban még csak 8 fő élt a településen a felmérés időpontjában ez a szám 65-re emelkedett. Egy másik településen viszont – Kerekegyházán – jelentősen csökkent a számuk, az 1950-ben számlált 80 főről 4 főre. A járásban ekkor a legtöbb cigány, 313 fő, Lajosmizsén élt.
——Az asszimiláció vagy integráció kérdésében a legtöbb település lakói nem tartották magukkal egyenrangúnak a cigány lakosságot, mint például Jakabszálláson, Orgoványon, Izsákon, Lakiteleken vagy Kerekegyházán, Tiszakécskén viszont befogadták és elfogadták őket. Bugacon – ahol jelentékenyen megnőtt a számuk negyedszázad alatt – befogadták, de a magyar lakosok nem tekintették őket magukkal egyenrangúnak, Lajosmizsén pedig csak azokat a cigányokat fogadták be, akik rendszeresen dolgoztak, vagy legalább zenéltek, és ezzel egzisztenciát tudtak maguknak és családjuknak teremteni. Erre persze nem sokan voltak képesek, a járásban a romáknak mindössze 8–10 százaléka.
——Hátrányos megkülönböztetésről nem tudott a járás beszámolni. A politikai életben ebben az időszakban a cigányság gyakorlatilag nem vett részt, Tiszakécskén egyetlen cigány származású párttag volt, Lajosmizsén 18 fő volt tagja a szakszervezetnek, és 1 cigány ember vett részt a községi tanács munkájában. A járási jelentés szerint a cigányok valóban nagyobb arányban „bűnöznek”, mint a nem cigányok, de konkrét számok nem szerepelnek az iratban. Különösen magas volt a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma Kerekegyházán, a Megyei Bíróságtól kapott információk alapján.
——Életkörülményeik rosszabbak a magyarokénál – olvasható a jelentésben –, bár általánosságban elmondható, hogy nyáron jobban élnek, mint a többi időszakban, mert ekkor van munkájuk, és így jövedelmük is. A jakabszállási cigányok közül egy családnak volt saját háza 1957-ben, Izsákon pedig két roma személy rendelkezett saját földtulajdonnal. Foglalkozás tekintetében a felmérést végzők a következő képet kapták: egy fő szakmunkás, 49 zenész, 3 fő kereskedő mellett 64-en paraszti, illetve földműves munkát végeztek. Orgovány községben két fő bányászként dolgozott a téli időszakban. Egyéb alkalmi munkával vagy az építőiparban 114 főt foglalkoztattak. Izsákon egy fő cigány értelmiségi élt, aki tanárként dolgozott. A jelentés kitér arra, hogy léteznek kifejezetten romákhoz köthető szakmák. Speciális cigány szakma például a vályogvetés, mintegy 59 fő keresi ezzel a kenyerét.
——A cigányok között életmódjukat, műveltségi, egészségügyi viszonyaikat tekintve lényeges különbségek voltak tapasztalhatók. Különösen a lakásuk tisztasága hagy kívánnivalót maga után – olvasható a jelentésben –, azok, akik vályogputrikban laknak, a „legprimitívebb felszerelésekkel sem rendelkeznek (ágy, asztal, szék)”.
——A felmérés szerint az ötvenes években egészségügyileg nem álltnak rosszabbul a cigányok a magyar lakosokhoz képest, fertőző megbetegedés nem fordult elő közöttük. Sőt – olvasható a felmérésben–, sokkal szívósabbak a betegségekkel szemben, mint a nem cigány lakosság, annak ellenére, hogy mindmáig sok helyen dívik a döghús fogyasztása. A községi orvosok rendszeresen ellenőrizték őket, és nagy gondot fordítottak a cigányok fertőtlenítésére. A védőnők szintén rendszeresen fertőtlenítettek a cigány családoknál, és figyeltek az egészségügyi-higiéniás problémák kezelésére. Legnagyobb számban ekkor a tbc-megbetegedés fordult elő a cigányság körében,, ami a lakóhelyek higiénés hiányosságaira utalt. Életkoruk is alacsonyabb volt a nem cigány lakossághoz képest. A Járási Tanács véleményének első mondatát ezek után erős kétséggel kell kezelnünk, hiszen maga a jelentés sorolja fel a későbbiekben a cigányok komoly egészségügyi problémáit.
——A jelentésből kiderül, hogy a kecskeméti járásban a legtöbb cigány 1957-ben analfabéta volt, Jakabszállás községben még a fiatalok is, az öregebbeknél pedig gyakorlatilag 100 százalékos volt ez a mutató. Sok cigánygyermek azért nem járt iskolába, mert nem rendelkezett megfelelő ruházattal, nyáron pedig egyszerűen lemorzsolódtak a jó idő beálltával, a nyári munkák lehetőségének következtében. Az iskolából kimaradó gyermekek szüleit hiába fenyegette pénzbüntetés, a megfelelő anyagi helyzet hiányában a bírságokat behajtani nem lehetett. A járási tanács összefoglalója az analfabéták számát 140 főre becsülte, ez százalékban kifejezve 12 százalék. Az iskolából kimaradásnak természetesen az lesz az eredménye – ad hangot ezzel kapcsolatos félelmeinek a járási tanács – hogy a cigánygyerekek mindössze 4–5 osztályt végeznek el az általános iskola 8 osztályából, így aztán ipari tanulónak, vagy még ennél is magasabb szintre már nem jutnak el. A cigány iskola létesítésére vonatkozó kérdésre a felmérést végző járásiak nemleges választ adtak: a népességi viszonyokat figyelembe véve nincs olyan község, ahol ennek értelme volna.
——A felmérés kiemelten foglalkozott a vándorcigányok helyzetével. A kecskeméti járási jelentés egyedül Lászlófalva községben(5) említett 4–5 vándorcigányt, akik kimondottan vályogvetéssel foglalkoztak.
——A cigányság lakásviszonyait tárgyaló részben a következő megállapításokat olvashatjuk: a romák lakásviszonyai nem kielégítőek, bár ezt több községben a nem cigányokra is el lehet mondani, például Lakitelek, Bugac, Városföld és Tiszakécske településeken. Orgovány községben 3 cigány kapott portát a tanácstól. Tiszakécskén a putrikban élőknek a községi tanács „téglákból, elfogadható korszerű lakást építtetett, ezt a cigányok széjjelszedték, a tetőszerkezetet feltüzelték”. Több község, például Városföld vagy Lajosmizse hajlandó lenne házhelyet adni a romáknak, de ők nem fogadták el azokat, és nem éltek a felkínált lehetőséggel. Ezzel pedig jelentősen csökkenne a cigányok lakáshiánya.
——Az ötödik kérdésre érkezett válaszok igencsak jól mutatják a cigánysággal kapcsolatos felfogást, és az 1957-es viszonyokat. Izsák község továbbra is segélyt és gyógyszereket ígért a romáknak. A község fontosnak tartotta a lakásépítést is. A lajosmizsei tanács inkább a közbiztonsági problémákat tartotta szem előtt, amikor a nem dolgozó cigányok figyeltetését és munkára kötelezését javasolta. Jakabszállás község „helyeselné”, ha a cigányokat ipari településekre vinnék, vagy nagyobb szocialista mezőgazdasági üzemekben helyeznék el azokról a településekről, ahol viszonylag kevés cigány él, mert így „könnyebb lenne őket ellenőrizni”.(6) Azt persze már mi tesszük hozzá, hogy így például Jakabszállás község megszabadulhatott volna terhessé vált lakóitól.


Összefoglalás

A központi kérdéssorra adott válaszokból az derül ki, hogy a kecskeméti járásban viszonylag kevés cigány élt, meglehetősen eltérő életkörülmények között. Ugyanakkor tapintható az ellenszenv, illetve félelem, ami a cigányokkal szemben megnyilvánult. A cigányság maga is rétegződött. Egyes cigány foglalkozásokat (pl. a zenészeket) kifejezetten megbecsült a többségi társadalom, nagyobb részüket – különösen a vándorcigányokat, lókupec cigányokat – azonban többé-kevésbé nyíltan vagy burkoltan, de megvetették. A cigányokkal szembeni negatív vagy pozitív attitűd mindig is attól függött, hogyan kapcsolódtak be a társadalmi munkamegosztásba, másképpen fogalmazva: dolgoztak-e, és így hasznos tagjaivá váltak-e a társadalomnak, vagy sem. Ez a nézőpont az elmúlt több mint 50 év során vajmi keveset változott...


Jegyzetek

(1)  BÁRSONY János: Romák sorsa az 1940-es évek második felében. In: Múltunk, 2008/1. 222–256. o. 232. o.
(2)  BÁN Géza–POGÁNY György: A magyarországi cigányság foglalkoztatási problémái. In: Munkaügyi Szemle 1958/5. 42–45. o. Ez a kérdőív nem hasonlít a mai szociológiai vizsgálatoknál alkalmazott kérdőívekre, csupán kérdéseket tartalmazott, amelyeket témák szerint csoportosítottak, és amelyekre szöveges válaszokat vártak a kérdésfeltevők.
(3)  Erről részletesebben l.: SÓBER Péter: A Bács-Kiskun megyei cigányság integrálása a szocializmus korai időszakában (1946–1965). In: Bács-Kiskun megye múltjából 23. Szerk.: dr. Gyenesei József. Kecskemét, 2009. 215–235. o.
(4)  Kecskemét város adatai nem szerepelnek a járási statisztikában.
(5)  Ma Szentkirálynak hívják a falut.
(6)  Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára XXIII. 14. A Bács-Kiskun Megyei Tanács VB. Munkaerőgazdálkodási (1957-től Munkaügyi) Osztály iratai. 40 135/1/1957. és 40 135/2/1957. iktatószámú irat.

 


 első oldal | előrébb    1     | hátrébb | kezdőlap
 
BKMÖL ©  2010-2012