Sóber Péter

AZ 1919-ES TANÁCS-
KÖZTÁRSASÁGI EMLÉKMŰ FELÁLLÍTÁSA KECSKEMÉTEN, AVAGY „VASMARCSA” TÖRTÉNETE

SÓBER PÉTER
AZ 1919-ES TANÁCSKÖZTÁRSASÁGI EMLÉKMŰ
FELÁLLÍTÁSA KECSKEMÉTEN,
AVAGY „VASMARCSA” TÖRTÉNETE


Bevezetés

Minden korszaknak megvannak a maga „emlékezési pontjai”. A magyar radikális baloldalnak(1), amely a rövid XX. század(2) második felében hatalmi pozícióban volt országunkban és amely a vesztes második világháború után került hatalomra, egyetlen ilyen emlékezési pontja volt: a rövid idejű Tanácsköztársaság. A Tanácsköztársaságot az elvesztett első világháború, majd a szintén rövid életű demokratikus polgári forradalom után kiáltották ki, 1919. március 21-én. Rendkívül nehéz helyzetben kellett helyt állnia a kommunista vezetőknek, akik erre csak részben voltak képesek, ugyanakkor meg kell említeni, hogy Stromfeld Aurél tábornok – aki nem volt kommunista – hősiesen védte az államhatárokat és a döntően magyarok lakta területeket északi hadjárata során.(3)
——A Horthy-korszak negyedszázada alatt következetesen üldözték a kommunistákat, így mindazok a vezetők, politikusok, értelmiségiek, akik bármilyen módon szimpatizáltak a kommunizmus eszméivel, külföldi száműzetésbe kényszerültek. A második világháború utáni változások következtében azonban ismét a radikális baloldal került lépéselőnybe. Ennek eredményeképpen 1948-tól, vagyis a két munkáspárt egyesülésétől(4), formailag azonban csak 1950-től, vagyis az első tanácstörvénytől kezdve olyan politikai kurzus került hatalmi pozícióba, amely szellemi-politikai elődjének az 1919. évi Tanácsköztársaságot tartotta.(5) Ennek megfelelően nem felejtettek el megemlékezni az 1919-es hősökről(6). A megemlékezésnek többféle formája volt: szobrok vagy emlékművek állítása, utcaelnevezések, új gyárak és üzemek névadása stb.
——Rövid dolgozatomban az egyik szocialista kori kecskeméti jelképet, a hivatalosan Tanácsköztársasági Emlékmű vagy másképpen a Mártírok Emlékműve felállításának történetét kívánom bemutatni, amit a helyi lakosok egyszerűen csak „Vasmarcsának” neveztek.

A szobor felállításának körülményei

1956 nyarán került először szóba, hogy Kecskemét városa emlékművet készítsen az 1919-es mártírok emlékére. Az elképzelés szerint a monumentumot a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára tervezték felállítani Kecskemét belvárosában, költségeit pedig a megyei tanács és a városi tanács együttesen kívánta fedezni. Ennek keretében a Népművelési Csoport, valamint az 1919-es Mártírok Emlékbizottsága(7) tervet dolgozott ki. A tervet részletesen megtárgyalta a végrehajtó bizottság, és azt részben elfogadásra javasolta, részben nem. Jóváhagyták a tervezett helyszínt, amely a Szabadság teret jelölte ki, ahol a szobor az Újkollégium épületével szemben helyezkedett volna el. Utóbb a zsinagóga és a szakszervezeti székház (a mai Cifrapalota) közötti kis téren építették fel a szobrot, illetve annak talapzatát.(8) Ugyanakkor komoly vita bontakozott ki a tekintetben, hogy a mártírok jelképe mellé kerüljön-e más is. Az emlékbizottság ugyanis azt javasolta, hogy Lenin elvtársat együtt szerepeltessék a kecskeméti események szereplőivel, mondván, ez „méltóan fejezné ki a jelen idők nagy mozgalmi tevékenységét”. A vb ezt a javaslatot nem fogadta el arra hivatkozva, hogy „vagy Lenin elvtárs, vagy a 19-es mártírok szobrát kell megcsinálni”. Végül az az álláspont került ki a vitából győztesen, amely azt hangoztatta, hogy Kecskemét a „19-es mártíroknak állít fel emlékművet, akik ebben a városban dolgoztak a Tanácsköztársaság sikeréért és haltak mártírhalált”.(9)
——Ezután került sor a pályázat kiírására, amelyre három terv érkezett. A városi tanács mindegyiket megvásárolta, összesen 5000 forint értékben. 2500 forintba került Imre Gábor terve, 1500 forintot fizettek Jaross István tervéért, és 1000 forintot Mátis Kálmán és Vajnai Tóth Lajos közös tervéért.(10) A szobrot azonban végül Herczeg Klára(11) készítette el, de erről mindössze annyit olvashatunk a jegyzőkönyvekben, hogy 1959 januárjában az alkotó, Herczeg Klára is Kecskemétre látogatott, vagyis ekkor már ő volt a pályázat nyertese, az emlékmű készítője.(12) Felmerül a kérdés, hogy mi lett azokkal a pályázatokkal, amelyeket a városi tanács megvásárolt? Herczeg Klára ezeket nem használhatta fel, hiszen saját elmondása alapján (lásd később!) a pályázat kiírásakor már készen volt a szobor terve és makettje is. Nem tudjuk azonban, hogyan nyerte el a Herczeg Klára a pályázatot, sőt valójában az sem ismert, hogy a pályázat mikor került kiírásra. Sajnos forrásaink korántsem teljesek, így ez a kérdés talán soha nem fog tisztázódni.
——A szobor elkészültét és felállítását többször is pénzügyi problémák nehezítették. Egy 1959. június 4-i előterjesztésben a városi tanács tagjai arra kérték a megyei tanács végrehajtó bizottságát, hogy 150 ezer forintot utaljon ki az emlékmű talapzatának elkészítéséhez. Maga az emlékmű összesen 250 ezer forintba került. A maradék összeget a Községfejlesztési Alap 1959. évi költségvetéséből fizette ki a város. A probléma azért is volt súlyosnak mondható, mert a Tanácsköztársaság kezdetének időpontja már elmúlt (március 21-e), másrészt a szobor már készen volt, így a megfelelő alapzat elkészítése sem várathatott magára sokáig.(13)
——Végül november 7-ére tervezték a szobor átadását, azonban újabb pénzügyi probléma merült fel. Ezúttal a kivilágításhoz szükséges összeg hiányzott, amely 50 ezer forintra rúgott. Ezt az összeget végül a Községfejlesztési Alap egyik munkájának megtakarításából teremtette elő a városi tanács.(14) A dolog pikantériája még az, hogy a Kecskeméti Kőipari Vállalat 1960-ban kérelmet nyújtott be a megyei tanácsnak azért, mert a vállalatot az emlékmű elkészítése során – az elkészítésből adódóan – veszteség érte. Az összeg egészen pontosan 132 890 forintot tett ki. A vállalat azt kérte, hogy a megyei tanács térítse meg ezt az összeget, amely meg is történt.(15)
——Több forrás is azt állítja(16), hogy a szobrot 1959. március 21-én adták át, ami helytelen időpont, ezt már láthattuk korábban a jegyzőkönyvi bejegyzések alapján. A téves adatot cáfolta a Petőfi Népe 1959. március 21-i vezércikke is. Az első oldalon – Welther Dániel publicisztikájának közepén – megtalálható a szobor makettjének fotója. A kép alatt a következő szerepel: „A Kecskeméten felállítandó tanácsköztársasági emlékmű. Herceg Klára szobrászművész alkotása. (17)
——Valójában a szobor átadására 1959. november 7-én került sor, ennek az időpontnak pedig semmi köze sincs a Tanácsköztársaság kezdő vagy végső dátumához.(18) A magyarázat prózai: addigra készült el maga a szobor a talpazattal egyetemben. Hozzátehetjük, hogy a november 7-i dátum a munkásmozgalom szempontjából igencsak fontos emlékezési pont, hiszen a Nagy Október Szocialista Forradalom 42. évfordulója is egyben.
——A szoboravatási ceremóniáról szintén a sajtóból értesülhetünk. A Petőfi Népe 1959. november 6-i száma írt arról, hogy november 7-én a délelőtti órákban leplezik le Herczeg Klára alkotását.(19) A november 8-i lapszám részletes leírást közölt az eseményekről. Valóban, a délelőtti órákban hullott le a lepel a hatalmas, három méter magas szoborról (és nem ötméteres, ahogy néhányan állítják) és annak még hatalmasabb, ötméteres talapzatáról, amit Körner József Kossuth-díjas mérnök tervezett. A monumentum bronzból készült, és egy hölgyet ábrázol, amelyben nem nehéz felismerni a hasonlóságot Delacroix híres festményének(20) nőalakja között. Erőteljes, robosztus nőalak, amely jobb lábát lépésben előre helyezi, jobb kezében fegyvert tart, bal karját az ég felé emeli, miközben hátrafordul, nyitott szájával nyilván a mögötte vonuló tömeget buzdítja.
——A rendezvényen természetesen jelen volt maga az alkotó, Herczeg Klára is, valamint a helyi politikai vezetés színe-java: Cseh László, a megyei tanács titkára, Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára, Gombos Aladár, a városi pártbizottság titkára, aki megnyitotta az ünnepséget. Jelen volt továbbá Szántó Rezső 1919-es veterán, aki szintén avatóbeszédet tartott. Szántó hangsúlyozta, hogy a szobor „Kecskemét város dolgozói[nak] [...] emlékét örökíti meg”. A beszéd után az ünneplő tömeg elénekelte az Internacionálét, miközben lehullott a lepel az alkotásról. Ezután a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet.(21)

Vasmarcsa sorsa a rendszerváltás után

A rendszerváltás után azonnal felmerült a szocialista művészet közterületi darabjainak eltávolítása iránti társadalmi igény. Szerencsére nem megsemmisítésről, inkább elbontásról, elszállításról volt szó. Ez a sors várt Vasmarcsára is.
——Kecskemét Megyei Város Végrehajtó Bizottsága 1990. április 28-i ülésén döntött arról, hogy a Tanácsköztársasági Emlékművet – több szocialista kori emlékművel, szoborral egyetemben – el kell távolítani helyükről az „atrocitásoktól” való megóvás érdekében. Az előterjesztés szerint ezen alkotások „eszmei tartalma nincs összhangban történelmi múltunk valós értékeivel(22) Ennek keretében az a döntés született, hogy az emlékművet 1990. december 31-ig a Városgazdasági Vállalat telephelyére kell szállítani.(23) Nem sokkal később a közgazdasági osztály költségelemzést végzett, amelyben kiszámolta, hogy az egyes emlékművek, szobrok eltávolítása mekkora költséggel járna. Az 1919-es emlékmű lebontása, védett helyre való szállítása, valamint a burkolat helyreállítása 183 ezer forintot jelentett. Az előterjesztett összeget a végrehajtó bizottság elfogadta, és utasította a közgazdasági osztályt, hogy a tanács tartalékának terhére rendezze a számlát, szállítassa el a szobrot.(24)
——Ezzel a döntéssel párhuzamosan a sajtóban is megjelent az első cikk arról, hogy Vasmarcsa nem maradhat a helyén. A Kecskeméti Lapok „Városházáról jelentjük” című rovatában említést tesznek a szoborról, amely a „legnépszerűtlenebb” köztéri alkotás városunkban. A hivatalos szakértői véleményt a Magyar Építőművészek Szövetségének helyi csoportja adta az önkormányzatnak, amelyben az elbontást javasolták, de úgy, hogy „gondosan raktározzák el” a szobrot. A szövetség szerint „az emlékmű mind telepítésében, mind pedig formavilágában, léptékében zavaróan idegen környezetétől [...]. A Rákóczi úti tengely vizuális megtörése ugyancsak a szobor számlájára írható.(25)
——Több publicisztika is született Vasmarcsáról és arról, hogy miért nem maradhat jelenlegi helyén. Ezekben az írásokban téves információk szerepelnek az átadás időpontjára vonatkozóan, valamint a létrehozás eszmei indokairól. Szőke László publicisztikája szerint a szobor „a semmit sem kímélő, durva, embertelen erőszak jelképe”. Ugyanakkor felvetése a szoborral kapcsolatban érdekesnek mondható, mivel szerinte az emlékmű anyaga felhasználható lenne egy másik szobor megalkotásához, és így egy „nagyon szép katonaalakot lehetne önteni”. Még a talapzatot is felhasználta volna ötlete megvalósításához. A katonaalak, mint új emlékmű természetesen nem akármilyen katona lenne, hanem „a II. világháborúban hősi halált halt” katonákra emlékeztetné a kecskeméti polgárokat.(26) Ez az ötlet végül nem valósult meg.
——Balai F. István képviselő szerint a szobor más, mint a Tanácsköztársaság emlékműve, mert „valójában a megfélemlítés szobra, 1956 leverésének az emlékműve!”. A cikk írója téved, amikor azt állítja, hogy az alkotást 1959. március 21-én leplezték le, „amikor még javában folyt az ötvenhatot követő megtorlás”. Valamiért elterjedt a közvéleményben a március 21-i dátum, pedig nem fedi a valóságot. Kétségtelen, hogy a történeti dátumok tekintetében jogos következtetés lehetne március 21-e, de ettől a tény még tény marad: a szobrot november 7-én adták át. Balai F. szerint a szobor „szerves része annak a nemtelen bosszúnak, amely az idegen segítséggel levert, nemzeti demokratikus forradalmat és szabadságot követelte!”. A források nem erősítik meg a publicisztikában megjelent vádakat. A szobor felállítását már hónapokkal az 1956-as események előtt eltervezték, tehát azzal párhuzamot vonni nem lehet. Azt sem lehet állítani – mint ahogy elhangzott a cikkben – hogy „Felállításáról a döntést 1958 őszén hozhatták, alig néhány hónappal Nagy Imre és társai kivégzése után!(27) Valójában semmi köze sincs a szobornak az 1956-as eseményekhez, sem a felállítás, sem a leleplezés időpontját tekintve, a megtorlásokról nem is beszélve.
——A rendeletben meghatározott időpontig nem sikerült a szobrot lebontani és elszállítani. A sajtóban cikkek foglalkoztak azzal a problémával, hogy az „idejétmúlt köztéri szobrok” eltűntetése korántsem olyan egyszerű, mint gondolták. Az ok egyszerű: nincs rá pénz. Megközelítőleg 200 ezer forint lenne a szobor eltávolításának költsége. Felmerült az is, hogy a bontást végző vállalkozó fizetségként megkapja az 5 méter magas talapzatot, ami jól hasznosítható mészkőből készült.(28)
——A szoborral kapcsolatos polémia azonban nem ért véget. A Kecskeméti Lapok újságírója felhívta telefonon a szobor alkotóját, Herczeg Klárát, aki ekkor a fővárosban élt. A szobrászművész elmondta, hogy a szobrot még jóval a pályázati kiírás előtt készítette, valamikor az 1950-es évek elején, a már kész makettel pályázott, és nyert. Az alkotás annyira tetszett a hivatalos köröknek, hogy – elmondása szerint – Kossuth-díjra is felterjesztették, de „be kellett érnie” a Munkácsy-díjjal. Az interjú során az alkotó a következőket mondta. „Én negyvenötben tényleg felszabadultam. [...] A saját örömömet, az általam annyira várt szabadságot mintáztam meg ebben a nőalakban”. Az igazi inspiráció Delacroix művészete volt, „az ő művészete iránti őszinte” tisztelete jelent meg az alkotásban. Hozzátette: „Soha nem készítettem politikai tartalmú szobrokat, ezt sem annak terveztem. Az, hogy végül mégis a tanácsköztársaság emlékműve lett Kecskeméten, tulajdonképpen csupán a véletlen műve.” Természetesen nem értett egyet azzal a döntéssel, hogy elszállítsák a szobrot jelenlegi helyéről, mert szerinte „csodálatosan” beleillik a városképbe. Az interjú végén hosszú monológban ecseteli, hogy a szobor a „szabadságot szimbolizálja”, ezért nem lenne szabad elbontani, beolvasztani pedig semmiképpen sem.(29)
——A Kecskeméti Lapokban Balai F. István írt „nekrológot” a bontás alkalmából. Ezúttal is megismételte állításait, amik a történeti tényekkel nem egyeznek, de ezeket már bemutattuk.(30) A lebontásra 1991. június 5-ig kellett várni a pénzhiány következtében. A Petőfi Népe 1991. június 6-i számában képriporttal emlékezett meg Vasmarcsa várva várt eltávolításáról. Egyetérthetünk azzal a véleménnyel, miszerint „csúnya volt szegény, de hatalmas és félelmetes, ezért sajnálni sincs kedvünk.(31)


Képriport a Petőfi Népe 1991. június 5-i számában a szobor eltávolításáról.
Képriport a Petőfi Népe 1991. június 5-i számában a szobor eltávolításáról.

Jegyzetek

(1)  Radikális baloldalnak a tőkés gazdaságot és a magántulajdont elutasító, a proletárdiktatúrát kiépítő rendszer pártját nevezem, szemben a polgári demokrácia játékszabályait elfogadó szociáldemokratákkal.
(2)  A megjegyzés a hosszú XIX. század analógiájára született meg a történettudományban, és lényegében az első világháború utántól az 1989–1990-es kelet-európai rendszerváltásokkal ér véget.
(3)  Részletesebben: ROMSICS Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2001. 129–132. o.
(4)  Ez a két párt a Szociáldemokrata Párt, illetve a Magyar Kommunisták Pártja volt. A fúzióból született meg a Magyar Dolgozók Pártja 1948 júniusában.
(5)  Nem hagyva figyelmen kívül a nagy példakép Szovjetuniót sem.
(6)  Természetesen a hős mivolta is kettős: az egyiknek hős, forradalmár, szabadságharcos, a másiknak aljas gyilkos stb.
(7)  Sajnos nincs tudomásunk arról, hogy ez a bizottság mikor jött létre, kik voltak a tagjai stb.
(8)  BKMÖL XXII. 552. 1958/5. kötet. 172/1958. sz. határozat.
(9)  Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: BKMÖL) XXIII. 552. Kecskemét Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei (a továbbiakban: XXII. 552. VB. jkv.) 1956/2. kötet. 101/1956. határozat.
(10)  BKMÖL XXIII. 552. 1957/3. kötet. 214/1957. sz. határozat.
(11)  Herczeg Klára (1906–1997) szobrászművész. A forrásokban többféleképpen írták a nevét: Herczeg, Herceg és Herczegh is előfordult.
(12)  BKMÖL XXIII. 552. 1959/1. kötet. 21/1959. sz. határozat.
(13)  BKMÖL XXIII. 552. 1959/3. kötet. 119/1959. sz. határozat.
(14)  BKMÖL XXIII. 552. 1959/6. kötet. 241/1959. sz. határozat.
(15)  BKMÖL XXIII. 1/a. A Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai. A Végrehajtó Bizottság jegyzőkönyvei. 1960/7. kötet. 84/1960. sz. határozat.
(16)  K. Gy.: Reflektorfényben Vasmarcsa, Lenin és a többiek... Internet: http://kecskemeten.hu/nagyapaink-naplojabol/Reflektorfenyben-Vasmarcsa-Lenin-es-toebbiek, továbbá: http://www.szoborlap.hu/6895_tanacskoztarsasag_emlekmu_kecskemet_herczeg_klara_1959.html
(17)  Győzelmeink forrása. Petőfi Népe, 1959. március 21. 1. o.
(18)  Március 21. és augusztus 1.
(19)  November 7-i ünnepségek megyénkben. Petőfi Népe, 1959. november 6. 1. IV. évfolyam 261. szám
(20)  Eugene Delaxroix (1798–1863) francia festő. A „Szabadság vezeti a népet” című festményről van szó, amelyet 1830-ban készített a művész.
(21)  Leleplezték az 1919-es emlékművet. Petőfi Népe 1959. november 8. 1. IV. évfolyam 263. szám
(22)  BKMÖL XXIII. 552. 1990/2. kötet, 219–221. o. Előterjesztés.
(23)  BKMÖL XXIII. 552. 1990/2. kötet, 68/1990. sz. határozat.
(24)  BKMÖL XXIII. 552. 1990/3. kötet, 126/1990. sz. határozat és a 207–208. o.
(25)  A népszerűtlenségi listát „vasmarcsa” vezeti. Kecskeméti Lapok, 1990. május 4. 4–5. o.
(26)  Mi legyen a sorsa? Kecskeméti Lapok, 1991. március 8. 2. o.
(27)  Miért nem maradhat a helyén a Vasmarcsa? Kecskeméti Lapok, 1991. március 15. 7. o.
(28)  A Vasmarcsa talapzata lesz a fizetség? Kecskeméti Lapok, 1991. május 10. 3. o.
(29)  Megszólal a Vasmarcsa alkotója. Saját örömömet, az annyira várt szabadságot mintáztam meg ebben a nőalakban. Kecskeméti Lapok, 1991. május 31. 7. o.
(30)  Egy szál vörös szegfű. Kecskeméti Lapok, 1991. június 14. 5. o.
(31)  Vasmarcsa meghalt. Petőfi Népe, 1991. június 6. 5. o.

 


 első oldal | előrébb    1     | hátrébb | kezdőlap
BKMÖL ©  2010-2012